Mesterházy: Gyurcsány pártszavazása befelé fordítja az MSZP-t
Mesterházy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a volt kormányfőnek és egykori pártelnöknek több éve volt arra, hogy megújítsa az MSZP-t.
Mesterházy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a volt kormányfőnek és egykori pártelnöknek több éve volt arra, hogy megújítsa az MSZP-t.
Molnár Csaba szerint Orbán Viktor revansot akar venni Gyurcsány Ferencen. A Demokratikus Koalíció Platform alelnöke a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azt mondta: a kormányzat folyamatosan politikai megrendeléseket ad a független ügyészségnek, s mióta az a Polt Péter van ismét a főügyészi székben, aki nemrég még fideszes képviselőjelölt volt és kevésbé tartja magát független pozíciójához, könnyebben mennek a megrendelések.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök kedden megosztotta facebook oldalán az általa kezdeményezett pártszavazás kérdéseit. Szerinte nem kell félni a szavazástól, "hiszen a párt csak a feddhetetlenségét vívá" ezekkel ki magának.
Azt kérik az ügyészségtől: vizsgálja meg az amerikai ingatlanbefektető és a volt miniszterelnök kijelentéseit, ezek ugyanis a Jobbik szerint rémhírterjesztésnek, illetve közveszéllyel fenyegetésnek minősülnek.
Gyurcsány Ferenc szerint Magyarországon a demokratikus ellenzék széles koalíciójának létrehozására van szükség, amely nyugatos polgári alternatívát kínálva belátható időn belül le tudja győzni az "önkény orbáni rendszerét".
Gyurcsány Ferenc szerint a magyar felsőoktatás derékba törése és évente több tízezer, gimnáziumot végzett ember életének kettétörése lenne az állami felsőoktatási intézmények, valamint az állami finanszírozásban tanuló egyetemi hallgatók létszámának felére csökkentése.
A politikai elit ma még beláthatatlan helyzetbe navigálhatja az országot, mert ha nem a tárgyalás, a megegyezés, a demokratikus gyakorlat felé mozdulunk, akkor marad az erőpolitika. A nyers erő. Fent is, lent is. Ezt ugye nem akarhatja egyetlen józanul gondolkodó politikus sem.
Megkezdte a pártszavazás kiírásához szükséges aláírások összegyűjtését az MSZP Demokratikus Koalíció Platformja. A Gyurcsány Ferenc vezette tömörülésben úgy számolnak: nagyjából háromezer szignóra van szükségük, a voksolást pedig ősszel rendeznék. Közben a pártelnökség tagjai ismét arról nyilatkoztak, hogy nem támogatják a volt miniszterelnök törekvését, illetve nem ismerik Gyurcsány szándékait. Az elnökség szerdán arról is döntött: a pártszavazás ügyével következő, május végi ülésén a választmány foglalkozzon.
Május 17-én dönt az Országgyűlés mentelmi bizottsága arról, hogy mikor hallgatják meg Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt - mondta Rubovszky György, a testület kereszténydemokrata elnöke szerdán. Gyurcsány Ferencet a sukorói beruházással összefüggő ingatlancsere-ügylet ügyében vonná eljárás alá az ügyészség.
Figyelemelterelésnek tartja a Fidesz frakcióvezetője Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök kérdését, amelyet a győri Audi-beruházással kapcsolatban tett fel Orbán Viktor kormányfőnek.
Schiffer András családja megélte, milyen az, amikor összekeveredik a politikai felelősség kérdése a hatalomért való kíméletlen harccal, ezért sokkal érzékenyebbnek kellene lennie - mondta az LMP-frakcióvezető nagybátyja, Schiffer János a Népszabadságnak arról, hogy párttársát, Gyurcsány Ferencet éppen unokaöccse feljelentése nyomán szeretné eljárás alá vonni az ügyészség.
Utasította a kormány a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt? – címmel fordult írásbeli választ igénylő kérdéssel a miniszterelnökhöz Gyurcsány Ferenc az Audi-beruházással kapcsolatban. A volt kormányfő azt szeretné megtudni, milyen folyamat végén jutott el a kormány a beruházási döntés támogatásáig, és kéri, hogy a kérdéses dokumentumokat, amennyiben léteznek, küldje meg számára Orbán.
A Népszabadság szerdai száma azt írja, hiába adta tovább a házelnök Gyurcsány Ferenc ügyészségi kikérőjét a mentelmi bizottság KDNP-s elnökének, az iratot egyelőre nem olvashatja el senki.
A Fidesznek nem érdeke, hogy leültesse Gyurcsány Ferencet, inkább az, hogy a volt miniszterelnök "itt zsizsegjen a közéletben" - fogalmazott Magyar Kornélia politikai elemző a Klubrádióban.
Az LMP frakcióvezetője arról beszélt, hogy 2009-ben azért tettek feljelentést, hogy tisztán lássanak a teljes Sukoró-ügyben és nem pusztán az volt a céljuk, hogy Gyurcsány Ferencet meggyanúsítsák.
Stágel Bence a szervezet elnöke, a KDNP országgyűlési képviselője és Törcsi Péter ügyvezető alelnök az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy a volt miniszterelnök továbbra is képtelen beletörődni abba, hogy demokratikus választásokon a pártja alulmaradt és a magyar választók ítéletet mondtak politikájáról, és ország-rombolásáról.
A Fidesz frakcióvezetője arra kérte a parlament mentelmi bizottságának fideszes tagjait, hogy a legnagyobb körültekintéssel járjanak el, mielőtt döntést hoznak Gyurcsány Ferenc szocialista képviselő, volt miniszterelnök mentelmi joga ügyében.
Gyurcsány Ferenc szerint szakmailag megalapozatlan, politikailag elfogult az ügyészség gyanúja, hogy a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben hivatali visszaélést követett el.
Tarlós István főpolgármester arra kéri Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt, hogy "ne heccelje feleslegesen" a budapestieket a Moszkva tér névváltozásával kapcsolatban. Gyurcsány a tér átnevezésére Facebook-oldalán reagált.
Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor a TV2 Frizbi című műsorában elhangzott szavait kommentálta Facebook oldalán. Szerinte a megszorítás nem ördögtől való, de a mai megszorítási kényszer elsősorban Orbán tavalyi elhibázott adócsökkentéséből fakad, ami ráadásul a jobb módúaknak adott és a szegényebbektől vett el.